2017. július 31., hétfő

Borítótervező pályázat!

Idén decemberben érkezik a következő regényem a Könyvmolyképző Kiadó Vörös Pöttyös sorozatában Ne mondd, hogy szeretsz címmel. A szerkesztést nemrég befejeztük, így most jön az egyik legjobb rész, a borítótervező pályázat. Tavaly a Védtelenül című regényemhez is nagyon sok csodálatos terv érkezett, így izgatottan várom a mostani alkotásaitokat.


Egy kis segítség a tervezéshez:
A főszereplő lány 18 éves, festett sötétvörös haja van és mogyoróbarna szeme, a főszereplő fiú szintén 18 éves, világosbarna hajú és égkék szemű. Néhány motívum, aminek fontos szerepe van: egy tetoválószalon, egy főnix tetoválás (női vállon-háton), gimnázium.

A tervezett fülszöveg (ez még változhat, de a lényeg benne van):
„Engedd, hogy szeressenek!
Zora arra vágyik, hogy észre se vegyék. Nem akar barátokat, nem akar senkit közel engedni magához, nem akar újból csalódni. Hosszú ujjú ruhák, erős smink és elutasító tekintet mögé rejtőzik, nehogy újra bízni kezdjen, aztán felfedezzék a múltját, és megint megbántsák.
Dominik arra vágyik, hogy valaki végre őt lássa meg. Otthon csak a teljesítményét értékelik, az osztálytársai csupán azt nézik, mennyire menők a cuccai, és egyetlen haverjának sem árulhatja el, mennyire sokat jelent neki a rajzolás.
Azonban mindkettejük számára van egy hely, ahol lazíthatnak, ahol önmaguk lehetnek, ahol talán végre találhatnak igazi barátokat: az iskolához közeli tetoválószalon. Zora ősz óta recepciós itt, Dominik pedig felbukkan, mint reménybeli tetováló. Muszáj szóba állniuk egymással, kénytelenek meglátni a másik valódi arcát, és lassan közeledni kezdenek.
Vajon Zora mer majd esélyt adni azután, hogy korábban mindenki elfordult tőle? Dominik be tudja bizonyítani, hogy a külsőségek mögé lát? Meg tudnak birkózni Zora fájdalmas múltjával? És Dominik szüleinek elvárásaival? Vajon igaziak azok a barátok, akik körülveszik őket?
Behegednek végre a régi sebek?”

A FB oldalamon üzenetben várom a terveket, amiket majd egy mappába feltöltök.
Ne feledjétek, mindenképp jogtiszta képeket használjatok, amit meg tud venni a kiadó. Ez lehet stockphoto különböző oldalakról, illetve saját kép, fénykép.
FIGYELEM!!! FONTOS KIEGÉSZÍTÉS!!!
A Kiadó kéri, hogy stock fotó esetén az alábbi két oldalt használjátok:
https://www.dreamstime.com/
https://hu.123rf.com/

(Csak az ezekről az oldalakról származó képeket fogjuk tudni elfogadni.)
Határidő: 2017. augusztus 16. éjfél

A határidő után kiválasztok egy nyertest, aki dedikált példányt kap a regényből cserébe a nagyszerű munkájáért. A legjobb öt terv lehetőséget kap, hogy a kiadóvezető megnézze. Ha valamelyik megtetszik neki, abból végleges borító lehet. (Ez persze csak egy lehetőség, a döntés minden esetben a kiadóvezetőé.)

Jó tervezést! 

Lylia


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése